Nemzetközi labdarúgás

Olaszország szenvedett, de 2-0-ra legyőzte Írországot

""

Jól kezdődött az Olaszország – Írország mérkőzés, ugyanis rögtön a középkezdés után Kevin Doyle megszerezhette volna a vezetést, de Gianluigi Buffon még időben menteni tudott a támadó elől. Pár másodperccel később Daniele De Rossi kapáslövése kerülte el centikkel a kapu bal oldalát. Az írek szép lassan visszavettek a tempóból, így az olaszok átvették a mérkőzés irányítását.

Az azzurik mindent megtettek a gólért, de az írek veszélyes ellentámadásokkal jelezték, hogy ők is a győzelemért harcolnak. A 31. percben Federico Balzaretti bolondította meg védőjét a bal oldalon, majd középre gurította a labdát, ahol Antonio Di Natale fordulásból kapura lőtt.

A támadó kísérletét Sean St Ledger blokkolta a kezével. A bíró sípja, azonban néma maradt. A 35. percben Andrea Pirlo szöglete után Antonio Cassano közvetlen közelről csúsztatta a kapuba a labdát. Az első félidő alapján Olaszország megérdemelten vezetett.

A második félidőt aktívabban kezdte az olasz csapat. Előbb Di Natale, majd Cassano közeli lövését blokkolta Richard Dunne. Az írek rengeteget támadtak, de nem volt átütő erő a játékukban, így veszélytelenek voltak Gianluigi Buffon kapujára.

A 89. percben Cüneyt Cakır reklamálás miatt sárga lapot adott Keith Andrews-nak, akinek már volt egy lapja, így mehetett zuhanyozni. Egy perccel később Alessandro Diamanti szöglete után Mario Balotelli akrobatikus mozdulattal, háttal a kapunak, félollózva a kapuba varrta a labdát.

Olaszország 2-0-ra megnyerte a mérkőzését és továbbjutott a kvartettjéből. A negyeddöntőben a D csoport első helyezettje ellen játszik Cesare Prandelli csapata.

EURO 2012
C-csoport
Olaszország – Írország 2-0 (1-0)
Városi Stadion, Poznań, játékvezető: Cüneyt Cakır (Duran, Ongun)
Olaszország: Buffon – Balzaretti, Chiellini (Bonucci 57.), Barzagli, Abate – Pirlo – Marchisio, Motta, De Rossi – Cassano (Diamanti 63.), Di Natale (Balotelli 74.)
Írország: Given – Ward, St Ledger, Dunne, O’Shea – McGeady (Long 65.), Whelan, Andrews, Duff – Doyle (Walters 76.), Keane (Cox 86.)
Gólszerző: Cassano (35.), Balotelli (90.)
Sárga lap: Balzaretti (28.), De Rossi (71.), Buffon (73.), St Ledger (84.) illetve Andrews (37., 89.), O’Shea (39.)
Piros lap: Andrews (89.)